Fitness Freak


Újra edzem, és imádom! Életemben először valamit kitartóan csinálok és végig csinálom.

Imádom a tudatot és az érzést, hogy képes vagyok újra formálni magam, megtudom változtatni a testem, és ha ezt a 33 éve használt testet megtudom változtatni, akkor talán ugyanez menni fog a lelkemmel is.

Pár hónapja még csak egyfajta muszájból jártam edzőterembe, kényszerítettem magam, és ez látszódott az “eredményeimen” is. Nem adtam bele 100%-ot. Aztán valami történt, talán egyszerűen csak rám tört a bizonyítási vágy, hogy márpedig én most elszeretnék érni valamit. Mégha nem is tudatosan, de meglehet, hogy közrejátszott, hogy a fejemben néha visszacsengett az exbarátom és egyben exszemélyi edzőm szavai, miszerint nem biztos, hogy nekem való az edzőtermi edzés, a súlyok emelgetés,szóval adjam fel és keressek mást, ha nem megy. De, megy. Azt hiszem, nem hitt bennem. Mondjuk bennünk sem.

Videókat nézek, utánaolvasok, tájékozódom, pénzt szánok rá. Táplálékkiegészítőket vásárolok ruhák helyett. Bár a számlám szerint még valami rejtélyes harmadik dologra is aktívan költhetek, mert igen kisebb számokat mutat a bankszámla kivonatom. Magam sem értem. Nem is olyan olcsó ez az egészséges életmód. Viszont mégis megéri. A jelenlegi kedvenc érzésem, mikor 8-10 kilóval guggolok és látom a karomon a megfeszült izmokat. Nincs ennél motiválóbb számomra, kivéve, mikor látom, hogy a csípőm és a hasam átmérője egyszerűen nem hajlandó változni.

bty
Az ott bizony izom 🙂 Na jó, kialakulóban 🙂

Még sokat kell tanulnom, a cél felénél tartok. Már a felénél! A változásom még igen csekély, csak úgy, mint az új összement melleim, amelyekre már majdhogynem teljesen felesleges melltartót erőltetnem és mindennap hiányoznak, és mindennap meg is simogatom a maradványukat, hisz ők akkoriban bőségesen velem voltak, mikor kissé elhíztam és felcsusszant plusz 5-6 kiló, amiből hál istennek legalább kettő rájuk csúszott, s így a hájat kitűnően ellensúlyozták. Most az ellensúly szerepét a hátsóm veszi át. Fel is készítem erre az új szerepre rendesen, hetente egyszer keményen megdolgoztatom. Most ezt konkrétan tegnap tettem, így a mai tipegésemben nem sok nőiséget lehet felfedezni, kivéve, hogy úgy lépegetek, mintha egy igen durva hardcore randin lennék túl. Szerencsére aki ismer, tudja, hogy ez kizárt, mivel szinte nincs is magánéletem.

IMG_20170407_225152_842
Feszesedem. Nem tökéletes, de egyre jobb

Egyébkánt nem értem az embereket, amikor még nem sportoltam, akkor néhányan megjegyezték, hogy igen, kicsit húsos testalkatom van, de én így vagyok én. Most pedig egyesek szerint túlzás, amit csinálok. Sőt, van, aki szerint a – több – plusz kilómmal jobban néztem ki. Ők úgy szoktak és szerettek meg. Nem értem, egy adott állapot nem azt jelenti, hogy pontosan ugyanúgy kell leélnem az életem. Szerencse, hogy nem másoknak szeretnék megfelelni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: